A mindennapos testnevelésről
2014.1 Dr. Somhegyi Annamária testnevelés

Kedves Szülők! gyermekeinket ma minden eddiginél jobban veszélyezteti a mozgásszegény, ülő életmód. A ma gyermeke részére még a szórakozást is a képernyő előtt ülés jelenti! Pedig már 1930-ban megkongatta a vészharangot Szent-Györgyi Albert, a zseniális Nobel-díjas tudós, a C-vitamin felfedezője: ő már akkor követelte a mindennapi testnevelést. Azóta is sokat küzdöttünk érte orvosok, hiszen a mindennapi testnevelés által nemcsak eredményesebbek, jobb tanulók lesznek a gyermekek, hanem emellett még egészségesebbek is.

Gyermekkori elhízás
2015.1 Dr. Józsa Lajos elhízás

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke egészséges maradna. Mégis a szülő legnagyobb öröme, ha gyermeke jó étvágyú, és szépen gyarapszik. Gyakran nem is gondolják, hogy az nem egészséges, ha dundi kisgyermekük egyre gyorsabban szedi magára a kilókat. Ugyan akkor igyekeznek megnyugtatni magukat azzal a magyarázattal, hogy szüleik és nagyszüleik is ilyen alkatúak.

Szabadidő eltöltése tizenévesen
2014.1 Molnárné Pető Zsuzsanna szabadidő, tizenéves

A szabadidő helyes eltöltése serdülő korban ( avagy szülőként hogyan éljük túl ezt a korszakot) Serdülőkorú gyermekeim lévén (2 saját, 10 munkámból kifolyólag) arra törekszem, hogy rálátásom legyen a gyerekek szabadidős tevékenységeire. Sajnos ebben az életkorban már ritkán társasjátékoznak, ritkán olvasnak a gyerekek és természetesen ritkán igénylik a felnőttek társaságát. Ragaszkodnak a kötetlen, szülői felügyelet nélküli kimenős órákhoz.(Természetesen mi is ragaszkodtunk hozzá, eddig nincs is ezzel semmi baj)

Környezettudatosság és egészségtudat
2014.1 Tompa Anna környezet, ökölógiai lábnyom

„Valamennyi globális környezeti változás végül is az ember egészségének veszélyeztetésével jár” (Eric Chivion Harvard University, Egyesült Államok)

Az elhízásról
2013.2 Dr. Józsa Lajos

A gyermekkori elhízásról Minden édesanya örül annak, ha gyermeke jól eszik, és szépen gyarapszik. Sokszor nem is gondolják kórosnak, ha pufók kisgyermekük egyre gyorsabban szedi magára a kilókat, és megelégszenek a magyarázattal: hiszen szülei és nagyszülei is ilyenek. Az elhízás hátterében sokszor genetikai tényezők, azaz kövérségre hajlamosító családi adottságok állnak. Az öröklött hajlam mellett azonban sokszor a háttérben evészavar is rejtőzhet, melynek kiváltó tényezői között gyakran a lelki egyensúly valamilyen felborulása rejtőzik.

Nyári tábor, sport
2013.1 Dr. Németh Jenő nyár, sport, tábor

Iskolaidőben ősztől tavaszig a legtöbb gyermek nagyon keveset mozog, reggeltől du. 4-ig az iskolában vannak, utána zene, nyelvtanulás és egyéb különórákra hordják őket a szülők. A legutóbbi időszakban ugyan részben bevezették a mindennapos testnevelést, de ez ideális estben is kb. napi 1⁄2 óra mozgást jelent, hiszen az öltözködés is időt vesz el a testnevelés órából, ami nagyon kevés a természetes mozgásigényhez képest. A szülők segítségével ezt hétvégén és nyáron lehet úgy-ahogy pótolni. Hétvégeken, ha az időjárás engedi, kerékpározással, kirándulással kellene eltölteni az időt, de erre vagy anyagiak, vagy a sokszor hétvégi munkavégzés miatt nincs mód.

Mikor menjünk ügyeletre?
2013.1 Dr. Muzsay Géza ügyelet

Ezt a kérdést gyakran feltesszük, leginkább azon gondolkodva, el kell-e mennünk, esetleg mentőt kell-e hívni? Vagy nyugodtan megvárhatjuk a másnapi rendelést? Az alábbi ajánlás e kérdésekben igyekszik eligazítani.

Tavaszi fogas kérdések!
2016.1 Kissné Deczki Natália fogsérülés

Ha beköszönt a jó idő, akkor a szülők nagy ijedtségére megszaporodnak a gyerekek körében elszenvedett fogsérülések. Az esések, a kerékpár-, valamint játszótéri balesetek, esetleg verekedés során kialakuló sérülések és a sportbalesetek, amik ilyenkor szép számmal előfordulhatnak.