A mindennapos testnevelésről
2014.1 Dr. Somhegyi Annamária testnevelés

Kedves Szülők! gyermekeinket ma minden eddiginél jobban veszélyezteti a mozgásszegény, ülő életmód. A ma gyermeke részére még a szórakozást is a képernyő előtt ülés jelenti! Pedig már 1930-ban megkongatta a vészharangot Szent-Györgyi Albert, a zseniális Nobel-díjas tudós, a C-vitamin felfedezője: ő már akkor követelte a mindennapi testnevelést. Azóta is sokat küzdöttünk érte orvosok, hiszen a mindennapi testnevelés által nemcsak eredményesebbek, jobb tanulók lesznek a gyermekek, hanem emellett még egészségesebbek is.

Biztonságban a játszótéren
2013.2 Dr. Pátri László biztonság, játszótér

Mindannyian szeretünk játszótérre járni a kicsikkel, nagyokkal. Néhány egyszerű dologra kell csupán odafigyelnünk, hogy a a játékot ne ronthassa el baleset, vagy egyéb kellemetlenség.

Gyermekeink gerince
2013.1 Dr. Somhegyi Annamária gerinc

A mozgásszegény, ülő életmód ma már a gyermekkorban is általános. Ennek hatására a gyermekek és fiatalok körében rendkívül elterjedte vált a tartáshiba: Pellet Sándor ortopédszűrései Gödöllőn azt mutatják, hogy már az óvodáskorban 62%-ban fordul elő, s ez az iskolai évek alatt sem csökken. A középiskolások között 80%-ra tehető azon tanulók aránya, akiknél vagy tartáshiba van (kb. 65%), vagy kezelendő fiatalkori gerincbetegség.