A babaúszásról
2014.1 Dr. Altorjai Péter

A babaúszás világszerte, így Magyarországon is egyre terjed, egyre népszerűbb. Egy norvég vizsgálat szerint az ottani kisgyermekek mintegy negyede vesz részt ilyen tanfolyamon. Az interneten hirdetések tucatjait találni, amelyek csábító ajánlatokat fogalmaznak meg, és gyakorlatilag veszélytelennek, sőt minden szempontból kívánatosnak mutatják be a babaúszást.

Bölcsőhalál
2014.1 Dr. Altorjai Péter

Bölcsőhalálnak – az angol irodalomban Sudden Infant Death Syndrome – nevezzük azt, amikor a típusosan 2-4 hónap közötti, addig egészségesnek tudott csecsemőt holtan találják ágyában. A halál okát definíció szerint utólagosan semmilyen vizsgálattal sem sikerül megállapítani. A halál utáni vizsgálatok – vérvételek, esetleges képalkotó illetve boncolásos, szövettani vizsgálatok – rohamos fejlődésével azonban elképzelhető, hogy előbb-utóbb olyan, a bölcsőhalált megjósolható módszer kerül kidolgozásra, amivel széles körben megelőzhető ez a kórkép. Addig is pedig a veszélyeztetett csecsemők – ikrek, koraszülöttek, családban van már meghalt SIDS-es csecsemő, stb. – gondos (légzés)megfigyelése javasolt.

Ajánlott védőoltások
2014.1 Dr. Altorjai Péter bárányhimlő, hepatitis, kullancs, Rotavírus, védőoltás

A leggyakrabban előforduló és/vagy nagyon súlyos következményekkel járó fertőző megbetegedések ellen a legtöbb fejlett országban kötelező jelleggel oltják a lakosságot. Ilyen többek között a gyermekbénulás, torokgyík, tetanusz vagy szamárköhögés elleni vakcina. Számos más, ritkább megbetegedés ellen vagy olyan betegség esetén, amely csak bizonyos országokban fordul elő, specifikus helyzethez, időponthoz, munkakörhöz kötött, esetleg kevésbé fenyegető, ajánlott, választható védőoltások állnak rendelkezésre. Ezen kívül néhány gyakori, súlyos fertőzés ellen még nem sikerült hatásos vakcinát előállítani, de bíztató próbálkozások már vannak. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány fontosabb, hazánkban is hozzáférhető védőoltásról szólunk.

Vérszegénység
2014.1 Dr. Altorjai Péter vas, vérszegénység

vérszegénység oka nemcsak vashiány! A vér sejtes elemekből és plazmából áll. A sejtes elemek közül a vörösvérsejtek az oxigén szállításáért felelősek, a fehérvérsejtek a fertőzések elleni védelmet látják el, avérlemezkék (trombociták) pedig a véralvadásban vesznek részt. A vörösvérsejtek oxigénszállító képességét a benne levő hemoglobin teszi lehetővé.

Csak a változás állandó – Életciklusváltások a családban
2014.1 Dr. Pátri László család, életciklus

Lévén a család a legmeghatározóbb társadalmi közösség az emberi élet során, nem meglepő, hogy az otthoni viszonyulások és történések igen mély, aktuális, ugyanakkor generációkon túlívelő hatásokkal is rendelkeznek.

AJÁNLÓ: Hogyan neveljünk BOLDOG Gyermekeket! Felelős Szülők Iskolája
2014.1 Dr. Pátri László felelős, szülő

Kedves Szülők! Tisztelettel ajánljuk mindenki figyelmébe a Felelős Szülők Iskoláját, amely megközelítésében, igényességében sok újszerű ötlettel, véleménnyel segíthet a szülői mindennapok nem is olyan egyszerű világában.

A mindennapos testnevelésről
2014.1 Dr. Somhegyi Annamária testnevelés

Kedves Szülők! gyermekeinket ma minden eddiginél jobban veszélyezteti a mozgásszegény, ülő életmód. A ma gyermeke részére még a szórakozást is a képernyő előtt ülés jelenti! Pedig már 1930-ban megkongatta a vészharangot Szent-Györgyi Albert, a zseniális Nobel-díjas tudós, a C-vitamin felfedezője: ő már akkor követelte a mindennapi testnevelést. Azóta is sokat küzdöttünk érte orvosok, hiszen a mindennapi testnevelés által nemcsak eredményesebbek, jobb tanulók lesznek a gyermekek, hanem emellett még egészségesebbek is.

Védőoltásokról – a tények alapján: Ferenci Tamás vedooltas.blog.hu
2014.1 Dr. Pátri László autizmus, higany, mellékhatás, védőoltás

Kedves Szülők! Az alábbiakban – saját beköszöntőjével – szeretnénk mindenkinek a figyelmébe ajánlani Ferenci Tamás védőoltásokkal foglalkozó blogját, ami nem csupán szakmailag helytálló, hanem a precízség mellett közérthetően is adja meg a válaszokat a védőoltásokkal kapcsolatban gyakorta felmerülő kérdésekre.

Az oltásellenesség hazugságai
2014.1 Dr. Boldogkői Zsolt immunmemória, kockázat, kötelező oltás, mellékhatás, védőoltás

Az emberiség átlagéletkora az utóbbi száz évben jelentős mértékben emelkedett. Nem genetikailag lettünk életképesebbek, hanem a körülményeink javultak. Ma már nagyon jó eséllyel éljük túl a gyermekkort, és nem pusztulunk bele tömeges járványokba sem. Csatornázunk, tisztítjuk az ivóvizünket, és nem utolsósorban vakcinázással védekezünk a halálos kórokozók ellen. A védőoltások kifejlesztése az orvostudomány legnagyobb hatású vívmánya. Manapság mégis sokan ódzkodnak tőle, különféle ideológiákat gyártva. Az egyéni döntés felelőssége azonban nagy, hiszen a fertőzések esetében nem mondható, hogy az egészségem az én magánügyem. A kórokozók ugyanis pusztán terjesztő közegként használnak bennünket, ezért a nem kellő alapossággal meghozott döntésünknek mások is megihatják a levét. Még súlyosabb a morális felelősségünk, amikor a gyermekeink ügyében döntünk.

Az elcsegepő vizeletről (diszfunkcionális vizelés)
2014.1 Dr. Juhász Zsolt vizeletcsepegés, vizeletfertőzés

1. Mi állhat a hagyományos kezelésre nem reagáló nappali vizelet elcsepegés, éjszakai bevizelés hátterében? A vizelési zavar, a nappali és/vagy éjszakai vizeletvesztés gyakori tünet gyermekkorban. Sokszor találkozunk olyan gyermekkel, aki nem szán elegendő időt a vizelete kiürítésére, nem megy el kellő gyakorisággal WC-re attól tartva, hogy „lemarad” valamiről. Gyakran halljuk a szülőktől, hogy a gyermekem „eljátssza” az időt, így néhány csepp pisi „bemegy” vagy hirtelen olyan erős vizelési inger jön rá, hogy mozdulni sem tud, nem ér oda a WC-re, bepisil.

Mi legyen a házipatikában?
2015.1 Dr. Pető Gabriella házipatika

Orvosként sokszor megdöbbenve tapasztalom, ha valaki a mindennapi rendeléseken, vagy akár ügyeleten azt a választ adja feltett kérdéseimre: „Nincs otthon, nem gondoltam rá, hogy szükséges lehet”.

Gyermekkori elhízás
2015.1 Dr. Józsa Lajos elhízás

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke egészséges maradna. Mégis a szülő legnagyobb öröme, ha gyermeke jó étvágyú, és szépen gyarapszik. Gyakran nem is gondolják, hogy az nem egészséges, ha dundi kisgyermekük egyre gyorsabban szedi magára a kilókat. Ugyan akkor igyekeznek megnyugtatni magukat azzal a magyarázattal, hogy szüleik és nagyszüleik is ilyen alkatúak.

Mindennapi élelmeink-félelmeink
2014.1 Dr. Pető Gabriella energiaital

Itt és most nem az E-számokról és a hozzájuk kapcsolódó véleményekről szeretnék beszélni. Ezeket mindenki sokat hallotta már, önjelölt egészségvédőként bárki képes órákat mesélni erről a témáról.Inkább az foglalkoztat, hogy étkezés terén mit tapasztalok a felnőttek és gyerekek körében egyaránt.

Hogyan előzzük meg a betegségek terjedését a gyermekközösségekben?
2014.1 Dr. Pátri László bölcsőde, iskola, megelőzés, óvoda

Ma, amikor sok szülő a a munkahelyen tölti el ideje jelentős részét, a gyermekek egészsége mellett ezért is fontos kérdés, hogyan előzhetjük meg a közösségi megbetegedéseket.

Problémák…Problémák?… az egyes életkori szakaszokban
2014.1 Molnárné Pető Zsuzsanna ifjúkor, kisgyermekkor, kisiskoláskor, serdülőkor

Gyakorló édesanyaként és gyermekvédelmi szakemberként is sokszor elgondolkodtam azon a mondáson, miszerint: „ Kis gyermek kis gond , nagy gyermek nagy gond!”

Környezettudatosság és egészségtudat
2014.1 Tompa Anna környezet, ökölógiai lábnyom

„Valamennyi globális környezeti változás végül is az ember egészségének veszélyeztetésével jár” (Eric Chivion Harvard University, Egyesült Államok)

Agyrázkódás
2013.2 Dr. Altorjai Péter fejfájás, látászavar, szédülés

Bár agyunk a bőrrel fedett, csontos koponyán belül, többszörös hártyarendszer alatt, vékonyka kötőszövetes szálacskákkal kirögzítve, folyadékban – az un. liquor-ban – úszik, melyeken a hétköznapi fejsérülések mozgási energiája sorrendben elnyelődve nem okoz különösebb tüneteket, a súlyosabb fejet ért ütésnél azonban az agy mind a sérülés helyéhez közel, mind az átellenes oldalon, a koponya túlsó felének belső feléhez csapódva sérülhet.

Bajok a szájban, gyermekkorban!
2016.1 Kissné Deczki Natália afta, herpesz, ótvar, száj

A nyári időszak az amikor, minden megfordul a kicsik szájában. Nem csak a felfedezésre váró világ, de bizony néhány betegség is okozhat fájdalmas perceket. A szájbetegségek és a nyálkahártya gyulladások alkalomadtán fejtörést jelentenek. De nézzük, mivel állhatunk szemben ilyenkor.A szájnyálkahártyája steril, azaz nem tartalmaz sem kórokozót, sem pedig hasznos mikroorganizmusokat. Légzéssel és a táplálkozás során kerülnek oda azok a baktériumok, amelyek a normál flóra kialakításáért felelősek.