Illik tudni: az influenzáról
2014.1 Dr. Benedek László

Az influenzát köztudottan vírusok okozzák, melyek közül a legismertebbek az A típusú ( H1N1, H3N2, H5N1=madár és sertés stb.) és B típusú influenza vírusok. Jelentőségük abban áll, hogy hatalmas járványokat tudnak létrehozni, ráadásul képesek rendszeresen megváltoztatni önmagukat, és emiatt szervezetünk szinte védtelenül áll támadásuk előtt.

Az autizmusról
2014.1 Dr. Altorjai Péter autizmus

Az autizmus fogalmát Dr. Eugen Bleuler, svájci pszichiáter vezette be 1911-ben, akkor még a skizofrénia kísérőjelenségének tartott kontaktus-elhárítást, súlyos beilleszkedési zavart jelölve meg így. Maga az elnevezés a túlzott mértékű önmagába fordulásra utalva, a görög ’autos’, azaz önmaga szóból származik. Később amerikai, osztrák, sőt magyar gyermekorvosok illetve pszichiáterek is lejegyezték társaiktól elkülönülő, a környezettel kapcsolatot nem tartó, arról figyelmet látszólag nem vevő gyermekek eseteit. Az autisták a gyakran együtt jelentkező értelmi színvonal, illetve egyéb képességek érintettségétől, fogyatékosság meglététől mind súlyos, halmozott állapotúak, mind valamilyen mértékben kompenzált, akár mindössze minimális támogatásra szoruló betegek.

A babaúszásról
2014.1 Dr. Altorjai Péter

A babaúszás világszerte, így Magyarországon is egyre terjed, egyre népszerűbb. Egy norvég vizsgálat szerint az ottani kisgyermekek mintegy negyede vesz részt ilyen tanfolyamon. Az interneten hirdetések tucatjait találni, amelyek csábító ajánlatokat fogalmaznak meg, és gyakorlatilag veszélytelennek, sőt minden szempontból kívánatosnak mutatják be a babaúszást.

Bölcsőhalál
2014.1 Dr. Altorjai Péter

Bölcsőhalálnak – az angol irodalomban Sudden Infant Death Syndrome – nevezzük azt, amikor a típusosan 2-4 hónap közötti, addig egészségesnek tudott csecsemőt holtan találják ágyában. A halál okát definíció szerint utólagosan semmilyen vizsgálattal sem sikerül megállapítani. A halál utáni vizsgálatok – vérvételek, esetleges képalkotó illetve boncolásos, szövettani vizsgálatok – rohamos fejlődésével azonban elképzelhető, hogy előbb-utóbb olyan, a bölcsőhalált megjósolható módszer kerül kidolgozásra, amivel széles körben megelőzhető ez a kórkép. Addig is pedig a veszélyeztetett csecsemők – ikrek, koraszülöttek, családban van már meghalt SIDS-es csecsemő, stb. – gondos (légzés)megfigyelése javasolt.

Ajánlott védőoltások
2014.1 Dr. Altorjai Péter bárányhimlő, hepatitis, kullancs, Rotavírus, védőoltás

A leggyakrabban előforduló és/vagy nagyon súlyos következményekkel járó fertőző megbetegedések ellen a legtöbb fejlett országban kötelező jelleggel oltják a lakosságot. Ilyen többek között a gyermekbénulás, torokgyík, tetanusz vagy szamárköhögés elleni vakcina. Számos más, ritkább megbetegedés ellen vagy olyan betegség esetén, amely csak bizonyos országokban fordul elő, specifikus helyzethez, időponthoz, munkakörhöz kötött, esetleg kevésbé fenyegető, ajánlott, választható védőoltások állnak rendelkezésre. Ezen kívül néhány gyakori, súlyos fertőzés ellen még nem sikerült hatásos vakcinát előállítani, de bíztató próbálkozások már vannak. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány fontosabb, hazánkban is hozzáférhető védőoltásról szólunk.

Csak a változás állandó – Életciklusváltások a családban
2014.1 Dr. Pátri László család, életciklus

Lévén a család a legmeghatározóbb társadalmi közösség az emberi élet során, nem meglepő, hogy az otthoni viszonyulások és történések igen mély, aktuális, ugyanakkor generációkon túlívelő hatásokkal is rendelkeznek.

Fogápolás
2014.1 Dr. Pátri László fogak

A legfontosabb dolog látnunk, hogy mi, szülők példát adunk gyermekeink elé – a fogápolásban is.

A fürdetőkrém használata helyesen
2014.1 Dr. Szédely Nikolett fürdetés

Kedves Szülők! Jelen szelvényünkben az Unguentum hydrophilicum nonionicum Ph. Hg. nevezetű fürdető kenőcs helyes használatáról szólunk. A téma aktualitását az adja, hogy a Bethesda Gyermekkórházban megszaporodott a fürdető kenőcs helytelen használatából eredő égési sérült csecsemők és kisdedek száma.

A felfázásról
2014.1 Dr. Altorjai Péter vizeletfertőzés

A húgyúti rendszer a vesékből, a vesevezetékekből, a húgyhólyagból és a húgycsőből álló komplex szisztéma, amelynek bármelyik részében előfordulhat gyulladás. Ezek baktériumok vagy ritkábban vírusok, paraziták, gombák által okozott megbetegedését nevezzük húgyúti fertőzésnek. Az orvosi nyelvben szeretjük megkülönböztetni az egyes részek megbetegedését, így a húgycső gyulladását, vagyis latinul az uretritiszt, a húgyhólyag gyulladását, másképp a hólyaghurutot, latinul cisztitiszt, vagy a vesék, vesemedencék gyulladását, a nefritiszt. A köznyelv az alsó húgyutak, vagyis a húgycső és húgyhólyag gyulladását sokszor – tévesen – felfázásnak nevezi, de ennek a megbetegedésnek a felfázáshoz kevés köze van. A húgyutak gyulladása együtt járhat a közeli nemi szervek, a hüvely vagy a prosztata gyulladásával, de ezek nem tartoznak a húgyúti rendszerhez, nem keverendők össze velük.

Országos Vizelési Tréning Program Komplex kezelés nem szervi vizelet elcsepegés esetén
2014.1 Dr. Juhász Zsolt vizeletcsepegés, vizeletfertőzés

A Vizelési Tréning Program célja, hogy komplex, konzervatív kezelést, életmódi tanácsadást és folyamatos gondozást nyújtson azon legfeljebb 18 éves gyermekek számára, akik a nem szervi eredetű, diszfunkcionális vizelés elnevezésű betegségben szenvednek.

Szemtől szemben a retinoblastomával
2015.1 Nemesné Kovács Ivett retinoblastoma

Ezt az összefoglalót a retinoblastomáról és kezeléséről a Magyar Retinoblasztómások Egyesülete nevében fogalmazzuk. A cikk írói laikusok, ugyanakkor személyesen – maguk, illetve családtagjaik révén – érintettek, így elmondhatják magukról, hogy igen sokat tudnak, tapasztaltak erről a ritka betegségről.

A bölcsőhalálról
2015.1 Dr. Pátri László bölcsőhalál

A bölcsőhalál, vagy más néven hirtelen csecsemőhalál szindróma ( SIDS, sudden infant death syndrome) természetszerűleg aggodalmat vált ki sokunkban. Egy évnél fiatalabb csecsemőknél jelentkezhet, akiket minden előzetes betegség, tünet nélkül holtan találnak kiságyukban.Ilyenkor értelemszerűleg körültekintő vizsgálatokra kerül sor, azonban sem a szülőktől nyert adatokból, sem a részletes helyszíni vizsgálatból, sem pedig a kórbonctani, igazságügyi orvostani boncolásból nem azonosítható be konkrét halálok.

Gyermekkori elhízás
2015.1 Dr. Józsa Lajos elhízás

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke egészséges maradna. Mégis a szülő legnagyobb öröme, ha gyermeke jó étvágyú, és szépen gyarapszik. Gyakran nem is gondolják, hogy az nem egészséges, ha dundi kisgyermekük egyre gyorsabban szedi magára a kilókat. Ugyan akkor igyekeznek megnyugtatni magukat azzal a magyarázattal, hogy szüleik és nagyszüleik is ilyen alkatúak.

Fogápolás kisgyermekkorban! Az apró fogacskák ápolása!
2015.1 Kissné Deczki Natália fogápolás

Amikor a gyermekünk életében( eljön az az időszak, hogy) közeledik a fogak kibújása, szülőként sok kérdéssel kerülünk szembe. Melyik fogacska bújik ki először? Hogyan tudjuk megkönnyíteni (ha szükséges) a fogzás időszakát? Mikor és hogyan is kezdjük el az ápolását? Van-e speciális fogkefe és fogkrém a tejfogak védelmére?

Hallásszűrés megszületéstől kisgyermekkorig
2015.1 Dr. Pátri László hallásszűrés

A babák már a méhen belül hallanak, és a hallásuk a születésig egyre fejlődik. A hallás vizsgálata már egészen pici korban nagyon fontos, hiszen a későn felismert hallásvesztés hatással van a gyermek beszédfejlődésére, kommunikációjára, később a tanulási képességeire és iskolai teljesítményére is.

A borostyánnyakláncról
2014.1 Dr. Pető Gabriella

Sokan használják a borostyánláncot a szorongás és a (fogzási) fájdalom csökkentésére. De mi igaz mindabból, amit a kereskedők állítanak? Hogyan kellene hatnia? Mik a veszélyei, mit titkolnak el? Az alábbiakban ezekre kap választ – célunk a teljes körű tájékoztatás. Állítás: Napjainkban két különböző magyarázat terjedt el arról, hogy miért van nyugtató hatása a borostyán viselésének fogzó gyermekeknél. Az egyik azt mondja, hogy a bőrrelérintkezve a testhő hatására illóolajok szabadulnak fel a borostyánból, melyek a bőrön keresztül felszívódva a véráramba jutnak. Tények: A borostyánkő, másnéven szukcinit a szerves ásványok közé tartozó féldrágakő, amely fenyőfélék megkövesedett gyantájából áll.

Nem eszik a gyerek…
2014.1 Dr. Pető Gabriella étvágy

Gyakori , sokszor a nagyszülők által felvetett probléma: nem eszik az unoka,nem eszik a gyermek. Amikor megfogalmazódik bennünk ez az aggodalom, először is alaposan át kell gondolni, valóban nem eszik-e, vagy csak nem azt, amit kéne neki. Látom a megütközést a szülőkön, amikor megkérem őket, hogy legalább 48 órán keresztül írják le, mit fogyaszt gyermekük, a pohár kakaótól a gumicukorig.

Problémák…Problémák?… az egyes életkori szakaszokban
2014.1 Molnárné Pető Zsuzsanna ifjúkor, kisgyermekkor, kisiskoláskor, serdülőkor

Gyakorló édesanyaként és gyermekvédelmi szakemberként is sokszor elgondolkodtam azon a mondáson, miszerint: „ Kis gyermek kis gond , nagy gyermek nagy gond!”

Agyrázkódás
2013.2 Dr. Altorjai Péter fejfájás, látászavar, szédülés

Bár agyunk a bőrrel fedett, csontos koponyán belül, többszörös hártyarendszer alatt, vékonyka kötőszövetes szálacskákkal kirögzítve, folyadékban – az un. liquor-ban – úszik, melyeken a hétköznapi fejsérülések mozgási energiája sorrendben elnyelődve nem okoz különösebb tüneteket, a súlyosabb fejet ért ütésnél azonban az agy mind a sérülés helyéhez közel, mind az átellenes oldalon, a koponya túlsó felének belső feléhez csapódva sérülhet.

A gégeghurutról (krupp)
2013.2 Dr. Altorjai Péter gégehurut, tél

A croup vagy magyarul krupp a gége és a légcső gyulladása, amelynek ijesztő tünetei elsősorban csecsemőkben és kisgyermekekben alakulnak ki. Az 5 éven aluliak közül évente 6-8% betegszik meg, és az összes gyermek mintegy 13%-a életében legalább egyszer szenved kruppban.

Nyári bőrápolási tanácsok
2013.1 Dr. Szentannay Judit bőrápolás, nyár

A gyermekek bőre nyáron speciális törődést kíván, hiszen az ő bőrük vékonyabb, érzékenyebb a felnőttek bőrénél. Futnak, bicikliznek, homokoznak, így a nap jótékony vagy ártalmas sugarai nemcsak a víz mellett, hanem az udvaron, az utcán, óvodában is érik gyermekeink bőrét.

A Meningococcus okozta megbetegedésről
2016.1 Dr. Pátri László bőrvérzés, Meningococcus, védőoltás

A Meningococcus baktérium életveszélyes megbetegedéseket, agyhártyagyulladást és vérmérgezést egyaránt okozhat. Tekintettel arra, hogy védőoltás is rendelkezésre áll, elengedhetetlen, hogy minden családban foglalkozzunk e kérdéssel.

Cumi vagy nem cumi?
2016.1 Dr. Bíró Liliána cumi

Vegyek-e cumit a babámnak? Várandós édesanyaként megkezdjük a fészekrakást, készülődünk a kis jövevény fogadására: tündéri kisruhák, kicsi bútordarabok, mosolygó játékfigurák érkeznek otthonunkba. A kelengyelistán általában cumi is szerepel. Hiszen olyan természetes dolognak tűnik, hogy egy baba cumizik. Pedig valójában csak maga a szopási igény az, ami természetes. Biológiai funkcióval bír valamennyi emlősnél, biztosítva a kicsinyek túlélését.

Babaitató
2016.1 Dr. Bíró Liliána csecsemő, folyadék

Szoptatásbarát folyadékpótlás, de hogyan? Egy egészséges, igény szerint szoptatott babának nincs szüksége semmi egyéb folyadékra az anyatejen kívül, egészen hat hónapos koráig. Előfordulhat azonban, hogy megbetegszik vagy, hogy koraszülöttként, esetleg valamilyen fejlődési rendellenességgel jön világra. Ilyen esetekben a babáknak pótlásra lehet szükségük. A WHO ajánlása szerint ez elsősorban az édesanya lefejt teje kell, hogy legyen, másodsorban donor női tej és csak harmadsorban tápszer. A mennyiségeket mindig szakember szabja meg!

Információk a meningococcus fertőzés elleni védőoltásról
2016.1 Dr. Kádár Ferenc Meningococcus, védőoltás

A napokban elhunyt gimnazista tragédiája felhívja a figyelmet a menigococcus fertőzés rendkívül súlyos veszélyeire. A meningococcus baktérium okozta súlyos, rendkívül gyors lefolyású megbetegedés (vérmérgezés, agyhártyagyulladás) Magyarországon ritkán, évente 30-50 esetben – fordul elő, a kórokozó többnyire a baktérium B vagy C típusa.