Csak a változás állandó – Életciklusváltások a családban

Lévén a család a legmeghatározóbb társadalmi közösség az emberi élet során, nem meglepő, hogy az otthoni viszonyulások és történések igen mély, aktuális, ugyanakkor generációkon túlívelő hatásokkal is rendelkeznek.

Akad ezek között tudatos és tudattalan is, s mindenkinek arról is van tapasztalata, hogy számos mechanizmus automatikusan foglalja el helyét életünkben. Ha figyelmet szentelünk a családtagok eltérő személyiségének, különböző érzelmi, szociális, fizikai igényeinek, a szülők közti kapcsolat minőségének, a gyermekek egymásközti illetve szüleikkel zajló érintkezésének, hamar arra a következtetésre juthatunk, hogy a család harmonikus működése csak komoly értelmi, érzelmi elkötelezettséget, kitartó munkát követelő fáradozás eredményeként születik meg.Minden családnak megvannak a jellegzetes, külső szemlélő számára jól felismerhető szokásai, szabályai, amik Őkké teszik őket.

Legtöbbünkben időnként felmerül a kérdés, melyik család nevezhető egészségesnek – vagy ahogyan lenni szokott: az én családom egészséges-e? A kész ösztönös válaszokon túl azt mondhatjuk, csak az a család nevezhető egészségesnek, amelyben minden családtag átéli, hogy tehetségei, tálentumai kibontakoznak, személyisége fejlődik, környezetében sikeresen boldogul. Ezek hiányában ugyanis előbb-utóbb a megrekedés okozta keserű csalódottság válik a család domináns életérzésévé, melyből természeténél fogva csupán konfliktus és hanyatlás várható…E bonyolult rendszerben időről-időre jelentkezhetnek működési zavarok, rövidzárlatok. A valóságban azonban a család normális fejlődése során új és új szakaszokba lép, amikor a családtagok életében új és új belső szükségletek keletkeznek, s egyúttal újra és újra, addig ismeretlen külső elvárásoknak is meg kell felelni. E helyzetek mindenkitől más-más, újfajta alkalmazkodást igényelnek, amelyek otthoni összehangolása egyfajta igazi művészet. Ez sokkal sikeresebben zajlik azoknál, akik látják, hova kívánnak eljutni e folyamatok végén: a cél a családtagok egyéni fejlődése, illetve a környezethez való sikeres alkalmazkodása.

Nem közömbös az sem, hogy a változások jeleit ki, mikor és miként észleli, ez ugyanis nagyban meghatározza a végeredményt is Azonban az új, ismeretlen dolgok jellegüknél fogva sokszor szorongással, félelemmel, bizonytalansággal töltik el a családot. Könnyen előfordulhat, hogy ilyenkor valaki gyorsan megtalálja a hibákat – természetesen valamely másik személyben.A jó hír az, hogy e változások jó előre tudhatóak, így sikeresen felkészülhetünk rájuk.

Az alábbiakban e szakaszok fő jellegzetességeire pillantunk rá. Természetesen néhány sorban nem rajzolható fel e bonyolult közösség élete, de érzékeltethetőek bizonyos kulcskérdések, melyek érett kezelése – akár szakmai segítség kérésével is- előrébb mozdíthatja a család életét.

1. A házasodás, fészekrakás, családalapítás szakasza.
Ekkor alakítja ki a fiatal házaspár az önálló életvitelt, ami már független a szülői háztól. Ekkor kell megtanulni a kölcsönös felelősségvállalást, de ezzel párhuzamosan a munkahelyi, szakmai fejlődésben is előre kell haladni. A kölcsönös alkalmazkodás új kihívása, a családos szerep újszerűsége, az intimitás, a szexualitás bevonulása a mindennapokba izgalmas pezsgést visz a fiatal pár napjaiba. Látványosan végetér a szülői ház gyermekeknek kijáró védelme is. Eltűnik a gyermekekre jellemző „én szeretném” életvitel is. A bimbózó család harmóniáját fenyegetheti a szülőkről való drasztikus leválás ugyanúgy, mint annak elmaradása, az egymás közti kapcsolatban pedig illetve a szeretetre, az együttműködésre való képesség hiánya.

2. A csecsemős család.
Az első csemete megszületésével gyökeresen átalakul a pár kapcsolata egymással és a külvilággal egyaránt. A gyermek teszi szülővé a párt. Mindkét szülő naponta átéli, hogy kevesebb idő jut saját magára – új feladatként megjelenik a saját igények tudatos háttérbe szorítása. Ki kell alakítani a babával való bánásmód rutinját, ami végetvet a nyugodt társkapcsolat idejének is. A két szülő egymást kiegészítő szerepeinek kimunkálása is komoly kihívást jelent. A korszakra leselkedő fő veszélyeket a szülői alkalmatlanság érzete illetve a házastársi kapcsolatokban esetleg fellépő kudarcok jelentik.

3. A kisgyermek is átformálja a családot. A kisded igen gyorsan fejlődik – testileg, lelkileg egyaránt. Az ezzel lépést tartani igyekvő szülők már viselkedési mintákat is átadnak a gyermeknek. Váratlanul sokszor az addigi jó gyermek akaratossá, dacossá válhat. Megjelenik a nagy kérdés: hogy bírja bölcsődében vagy óvodában a szülők távollétét. Az édesanya munkavállalásának kérdése, a feladatok új felosztása, a szülők tolerancia és szabályok érvényesítése közti feszültsége, az újabb jövevények érkezése olyan kérdéseket hoznak felszínre, amikkel a család még soha nem találkozott. A jó szülő leszek vágy ekkor kezd kiteljesedni. Kudarc esetén viszont a frusztráció életformává teheti a nevelésben a következetlenséget, vagy a társ illetve a gyermek felé való elutasítást.

4. Iskola.
A napirendet már az iskolában írják, s nem otthon. A korábbi inkább érzelmi nevelésről a hangsúly az értelmire kerül át. A gyermek először éli át, hogy a mindennapjait teljesen átitatják a szabályok – ennek megoldatlanságai a tanárokkal és kortársaival való kapcsolatban bukhatnak ki. Gondot okoz, ha gyermek otthoni elfogadását az iskolából hozott teljesítmény határozza meg. Ha a házaspár éveken át meg nem oldott kérdéseket cipel magával, számítani lehet arra, hogy ez súlyos teherként fog jelentkezni. A szülők számára kifejezett gondot jelenthet pl. a jó időbeosztás, illetve az óhatatlanul jelentkező konfliktusok sikeres kezelése.

5. Család serdülőkorúval.
A serdülő személyisége e korban látványosan újjáépül. A szülőkről való leválás nemegyszer viharos, ezért komoly erőfeszítést igényel a feszültségek kezelése, s a konfliktusok újfajta megoldásainak megtanulása. A szülők mindennapos tapasztalata, hogy „rovásukra” a kortársak szerepe megnő a gyermek életében. A tizenéves számára otthon alegfontosabb az elfogadás biztonsága. A szülők ekkortájt szembesülhetnek az idős generáció iránti gondoskodás kérdéseivel is. Ráadásul az életközépi válság is ezekben az években kopogtat be az ajtón.

6. Család elbocsátott gyermekkel (fészekhagyás).
Az önállóságot megélni kezdő gyermek önbizalma folyamatosan erősödik, tanulmányai, munkája során sikerélményeket szerez. Az elengedésre éretten reagáló, a gyermek szárnybontogatásait támogató, magukra maradt szülők sokszor csak telefonon kapcsolódnak a gyermekük Viszont otthonukban „felfrissítetik” kapcsolatukat, az intimitás újra előtérbe kerül.

7. Az üres fészekben a szülőket megfiatalítja, hogy gyermeküket támogathatják új, sikeres család alapításában. A gyermekeknek is ügyesen meg kell találni a harmóniát az új családra és szüleikre fordított szeretet, figyelem arányában. Nagyszülőként legtöbben újra felfedezik, hogy értékeket hordoznak, így főnyereményként tekintenek az unokákra. A nyugdíjas lét különleges kihívása, hogy a szükségtelenség érzésén túllendülve az idős házaspár megfelelő elfoglaltságot találjon magának, s lehetőleg ez ne a fiatalok életének igazgatása legyen. Végső soron azt mondhatjuk, a család minden kérdésére a szeretet talaján terem meg a helyes válasz. Ami nem sablon, sokkal inkább iránytű. S hogy merre mutat? A magunkra fordított figyelem helyett inkább a másikra: hogy beleérezzünk, milyen szükségei vannak, hogy szerezhetünk örömet neki, hogy adhatunk neki. Mert jobb adni, mint kapni. Ha valaki ezt egyoldalúnak érezné, hát ne tévessze szem elől, hogy ennek hiányában a szeretethiányosan felnőtt gyermekből szeretethiányos felnőtt lesz.

Dr. Pátri László

Dr. Pátri László bemutatkozása

házi gyermekorvos, szakfelügyelő főorvos. Pécsett, az Uránvárosban dolgozom házi gyermekorvosként. A PTE mentoraként veszek részt orvostanhallgatók, illetve rezidensek oktatásában, vizsgáztatásában. Az egyetemen német hallgatók kommunikáció tantárgyánál gyakorlatvezető vagyok. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete alelnökeként tevékenykedem a küldöttek bizalmából. Szívesen írok, praxisom honlapja 2013-ban lesz ötödik esztendős. Feleségem szintén orvos, három életrevaló gyermekem van.