Biztonságos utazás gyermekkel

2013.1 Dr. Szentannay Judit biztonság, utazás

Ha gyermekünkkel indulunk hosszabb vagy rövidebb útra, fokozott figyelemre van szükség. Vezetés közben koncentrálnunk kell a közlekedésre, emellett figyelnünk kell gyermekünkre, és családunk biztonságára is.


Az indulást úgy tervezzük, hogy ha a gyermek szeret az autóban aludni, időzítsük a hosszabb utazást az alvásidőre.

A gyermekek méretük miatt nem tudnak kapaszkodni, nem ér le a lábuk, így fékezéskor össze-vissza csúszkálnának, ha nem lennének ideálisan rögzítve. Ezért nagyon fontos, hogy a méretüknek megfelelő gyermekülésben utazzanak. Még rövidebb útra is kössük be gyermekünket! Akkor is kössük be a gyermeket, ha a hátsó ülésen felnőtt is utazik. Nem biztonságos, ha a felnőtt a karjaiban tarja a kicsit, hiszen egy ütközéskor kirepül a kézből a gyermek.

Soha ne engedjük, hogy a gyermek a két ülés között állva utazzon! Még enyhe ütközés is súlyos sérülést okozhat.

A legfontosabb, hogy elsősorban a gyermek súlyának, másodsorban életkorának megfelelő autósülést válaszszunk. Újszülöttet, csecsemőt a menetiránynak háttal kell elhelyezni. A kicsik mózeskosárban szállítása nem tekinthető kellően biztonságosnak. A hordozót ,ha lehet, mindig a hátsó ülésen rögzítsük. A háttal rögzíthető babahordozóban születéstől 13 kg-os testsúlyig-tehát 10-11 hónapos korigautóztathatjuk a gyermeket. Ha kénytelenek vagyunk a babaülést az első ülésre rögzíteni, ne felejtsük el kikapcsolni az első légzsákot.

Amennyiben a gépkocsink ISOFIX rendszerrel rendelkezik, érdemes ezzel kompatibilis gyermekülést választani. Ez nagyban növeli gyermekünk biztonságát, hiszen az ülés az autó vázához van rögzítve, és nem csak biztonsági öv tartja.

Amikor a gyermek testsúlya eléri a 9 kg-ot, cseréljük a hordozót I. csoportú gyermekülésre, melyet 9-18 kg-ig használhatunk. Legjobbak az ötpontos, széles, saját, állítható övvel ellátott ülések. Figyeljünk, hogy ne tekeredjen meg, és kellően

feszes legyen az öv, és a gyermek ne tudja kikapcsolni.

Óvodáskorú gyermeknek már vásárolhatunk ülésmagasítót. Az ülésmagasító annyira legyen magas, hogy az öv a gyermek mellkasán és csípőjén legyen, ne a nyakán és a hasán feküdjön.

Hazánkban 2002. január 1-től jogszabály írja elő, hogy kisgyermekeknél 12 éves korig, illetve 150 centiméteres magasságig a testsúlyuknak megfelelő biztonsági gyermekülésben kell utazni. Ne feledjük a hátsó ülés gyermekzárát bekapcsolni.

Gondoskodjunk a hátsó ablakok árnyékolásáról, amire a legmegfelelőbb az ablakra rögzíthető napellenző.

Mindig legyen nálunk az utazás során törlőkendő, törölköző, papír zsebkendő, popsi törlő, pelenka és természetesen váltóruha.

Legyen kéznél többfajta játék, ha a gyermek felébred, akkor is el tudja magát foglalni.

Vigyünk magunkkal bőségesen folyadékot. Ha a gyermek megéhezik, tartsunk pihenőt, és úgy etessük meg. Ne engedjük, hogy a gyermek menet közben egyen, mert egy hirtelen fékezéskor félrenyelhet.

Hosszabb utazás esetén gyakrabban tartsunk pihenőt. Ha kiszállunk az autóból, még ha rövid időre is, akkor se hagyjuk a gyermeket az autóban, mert nyáron az utastérben néhány perc alatt akár 60°C is lehet.

Úgy gondolom, hogy nyáron a nyaralás tervezésekor magát az utat is meg kell terveznünk.

Ha kellően átgondoljunk, előre felkészülünk az útra, biztosan mindenki számára élvezetes, emlékezetes és biztonságos nyaralásra számíthatunk akár kicsi gyermekkel is.


Dr. Szentannay Judit szerző
Dr. Szentannay Judit

Dr. Szentannay Judit vagyok, 1993­ban végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel. Végzés után a Kecskeméten a BKMÖ Kórház Gyermekosztályán, majd az országos mentőszolgálatnál mentőorvosként dolgoztam. 2007 óta Kecskeméten házi gyermekorvos vagyok. Oxyológiából és csecsemő és gyermekgyógyászatból rendelkezem szakvizsgával. Elvégeztem a Corvinus Egyetem Orvosközgazdász szakát. Munkám mellett a kecskeméti SOS gyermekfalu gyermekorvosa vagyok . 2012 óta a HGYE operatív bizottságában tevékenykedem.